Tóth Gabi nem Verát választotta kislánya keresztanyjának

Döntése mindenkit megdöbbentett

   

 

Kép forrása: Tóth Gabi Facebook

Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya októberben lett megkeresztelve, de sokakat meglepett, hogy az énekeső nem testvérét, Verát választotta a gyermek keresztanyjaként. A kislány egyébként a Hannaróza nevet kapta, de ez kevésbé foglalkoztatta az embereket, mindenki arra akart választ kapni, hogy mi történhetett a testvérpár között.

Az énekesnő nem is hagyta kétségek között rajongóit, a család.hu blogjában számolt be arról, hogy miért ezt a döntést hozta. Ahogyan írja, sosem hitt igazán az igaz barátságban, és sajnos élettapasztalatai is ezt erősítették meg benne. Mígnem találkozott barátnőjével, Bogival, akivel úgy érezte, sorstársa lelt. Nem volt azonban megpróbáltatásoktól mentes a kapcsolatuk, hiszen nehéz időszakokon is keresztül mentek. Mindketten ugyanolyan műtéten estek át, és közös teher volt az is, hogy vajon sikerül-e majd anyává válni. Amikor ez Boginak sikerült, akkor az énekesnő nem tudott ennek őszintén örülni, amiről utólag már látja, hogy védekezés volt részéről.

Bogi ezeket az időszakokat is türelemmel és szeretettel viselte, ezt kívánta most meghálálni Gabi ezzel a gesztussal. Nem csak barátságukról, de a testvéréhez fűződő kapcsolatáról is írt, és hangsúlyozta, hálás Verának azért, amiért nem veszi sértésként, hogy nem ő lett a keresztanya.


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2020-11-12 16:30:09

További híreink

14:42

Az „őseink Sixtus-kápolnájaként” írták le a sziklarajz-gyűjteményt.

Tovább
14:33

Mindig különleges ünnep ez számukra, most sem lesz másképp

Tovább
13:59

Amint megkapja a vakcina az engedélyt, órákon belül elkezdődhet az oltás

Tovább
12:45

Csaknem egy éve fejleszti, teszteli a vírusszűrő maszkokat egy magyar cég.

Tovább
12:15

Az ország erős kampányba kezdett, hogy megkérdőjelezzék a fertőzés eredetét.

Tovább
11:45

Több mint felüknek már semmilyen jövedelme nincs.

Tovább

Belföld

Hoppá - Ők már megkapták a koronavírust

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség