A belföldi turizmus újból erőre kapott

Kínában a belföldi turizmus erősödése lendületet adott a gazdaságnak.

   

 

Kínában a belföldi turizmus újból erőre kapott a nemzeti ünnep és az őszközép ünnep miatti nyolc napos munkaszünet alatt, ezáltal az ország gazdasága is visszanyerte lendületét - írta a Hszinhua kínai hírügynökség hétfőn a CNN amerikai hírcsatorna elemzésére hivatkozva.

Az október 1-i nemzeti ünnep idén egybeesett a mozgó dátumú őszközép ünneppel, így a jellemzően egy hetes őszi munkaszünet idén nyolc naposra bővült. A kínai kulturális és turisztikai minisztérium közlése szerint ez idő alatt a turizmusból származó bevétel 466,56 milliárd jüant (69,7 milliárd dollár) ért el, ami a tavalyi év azonos időszakában regisztrált adat 69,9 százalékát tette ki. Az ország turisztikai látványosságai összesen 637 millió látogatót fogadtak a munkaszünet idején, ami a tavalyi látogatásszám 79 százaléka.


A CNN elemzői a Világbank adataira támaszkodva azt vetítették előre, hogy az év végére Kína a világ bruttó hazai termékének (GDP) a 17,5 százalékát biztosíthatja, 1,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Világbank előrejelzése szerint pedig a kínai GDP idén 1,6 százalékos növekedést érhet el, miközben a világgazdaság egésze 5,2 százalékkal zsugorodhat.


Az Oxford Economics brit piackutató és tanácsadó intézet elemzői szintén arra számítanak, hogy Kína részesedése a világ GDP-jében egy százalék körüli mértékben nőhet idén. Rámutattak: a kínai gazdaság számára előnyt jelent kulcsfontosságú szerepe a nemzetközi ellátó láncokban.


Louis Kuijs, az intézet Ázsiával foglalkozó vezető közgazdásza elmondta: "jóllehet, az amerikai-kínai feszültségek drámai módon erősödtek az elmúlt időszakban, számos amerikai multinacionális vállalat változatlanul kész arra, hogy kapcsolatot építsen Kínával". Hozzátette: Kína lépései arra, hogy megkönnyítse a külföldi befektetéseket a pénzügyi szektorában, vélhetően további bátorítást nyújthatnak az amerikai cégeknek.

MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2020-10-12 12:04:13

További híreink

13:00

Gyógyszertári forgalomba nem kerül a cég által gyártott influenzaoltás.

Tovább
12:30

Elhunyt vastagbélrák következtében a híres ibizai lemezlovas.

Tovább
10:20

Az Egyesült Államok 48 tagállamában gyorsan emelkedik az új fertőzöttek száma.

Tovább
09:20

989-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon.

Tovább
08:30

A forint az euróhoz viszonyítva erősödött, a frankkal és a dollárral szemben enyhült.

Tovább
08:00

A halálos áldozatok száma 1 117 539, a meggyógyultaké pedig 27 627 761.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség