Megint ezer fölötti új fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában

Egymást követő harmadik nap regisztráltak ezer fölötti új beteget.

   

Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, egymást követő harmadik nap regisztráltak ezer fölötti új beteget, a kórházi ellátásra szorulók száma is rekordot döntött - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által pénteken közzétett adatokból és az egészségügyi miniszter tájékoztatójából.

Ezek alapján csütörtökön 1090 új esettel 69 884-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig húsz újabb halálos áldozattal 1693-ra, miközben eddig 38 752-en gyógyultak meg, közülük 598-an csütörtökön. Az aktív betegek száma 29 439-re emelkedett. Az ezt megelőző napon, szerdán minden eddigi rekordot meghaladó, 1197 új fertőzöttet regisztráltak az országban.


Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatóján kiemelte, hogy előző nap rekordszámú, 261 Covid-19-beteget kellett az országban kórházba szállítani. A tárcavezető a héten már aggodalmának adott okot a kórházak leterheltségének gyors növekedése miatt.


Elmondta még, hogy az egészségügyi dolgozók közül újabb 78 kapta el a vírust, körükben már 8654-en fertőződtek meg a járvány kitörése óta.


Előző nap a legtöbb új beteget, 147-et az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, továbbá öt újabb halálesetet. Velük együtt a megyében azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 2500-at, az elhunytaké pedig 260-ra emelkedett. A második legtöbb új fertőzéses esetet, 111-et ezúttal a szintén nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk megyében regisztrálták, ahol még két beteg halt bele az elmúlt napban a betegségbe. Az ország második legfertőzöttebb területnek számító fővárosban, Kijevben 110 új esettel 8241-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, újabb haláleset nem történt, így az elhunytak száma továbbra is 132.


Kárpátaljáról 68 új fertőzöttet és kilenc új halálos áldozatot jelentettek. Velük együtt az azonosított betegek száma elérte a 5146-ot, az elhunytaké 192-re nőtt, míg eddig 2044-en győzték le a kórt.


Előző nap az egészségügyi miniszter közlése szerint 33 384 tesztet végeztek el az országban, ebből 15 427 PCR-tesztet és 17 957 antitestszűrést.


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2020-07-31 12:33:58

További híreink

07:30

Marad a kánikula, sok napsütésre számíthatunk.

Tovább
17:00

Elérte az 5870-et az eddig megfertőzöttek száma.

Tovább
16:45

Szerdára ismét csaknem másfél ezer új beteget regisztráltak.

Tovább
16:20

Egy nap alatt 194-en fertőződtek meg koronavírussal Ausztriában.

Tovább
15:00

Szerdától kötelező az orrot és a szájat takaró maszk viselése.

Tovább
13:50

Ezt elsősorban az egészségügyi dolgozók fogják majd megkapni.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség