A világot nem lehet örökre karanténba zárni

Helyeselte a koronavírus miatt elrendelt korlátozások feloldását az olasz orvosprofesszor.

   

fotó: Corriere Adriatico

Helyeselte a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások fokozatos felszámolását, a határok újranyitását Francesco Vaia olasz orvosprofesszor, a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórház igazgatója a nemzetközi sajtónak, benne az MTI-nek adott közösségi interjúban csütörtökön.

Francesco Vaia kijelentette, támogatja a korlátozások enyhítését a mindennapi életbe való fokozatos visszatéréssel.


"Mindent újra kell nyitni, lehetetlenség az egész világot karanténba helyezni, az élet befagyasztása haszontalan, mivel nem szolgálja a járvány megállítását" - hangoztatta. Hozzátette, egyetért a határok megnyitásával, ha az eddig követett óvintézkedéseket országok és egyének továbbra is szigorúan betartják.

Úgy vélte, a hatóságoknak folyamatosan szűrniük kell a fertőzötteket, de sokat számít a személyes felelősség is, ami például azt jelenti, hogy "tünetmentesen", de 37,5 foknál magasabb testhőmérséklettel nem szabad emberek közé menni.


"A vírus nem tűnik el magától, az óvintézkedések további betartásával segíthetünk neki távozni" - mondta az orvosprofesszor.


A fertőző betegségek kórházaként ismert Spallanzaniba szállították január 28-án egy római szállodából azt a kínai turistaházaspárt, akik az első fertőzötteknek számítottak az országban. "Sokat köszönhetünk nekik, mivel amint megérezték, hogy baj van, azonnal elszigetelték magukat, és hívatták a mentőket" - jelentette ki. Francesco Vaia hozzátette, mindez csak néhány hónapja történt, mégis évtizedeknek tűnik, mivel "112 napot küzdöttünk végig". Az első olasz betegek februárban kezdtek érkezni a Spallanzaniba, ahol az eredeti 155 intenzív fekhelyet a háromszorosára kellett emelni. A kórházat eddig 500 gyógyult hagyta el.


"Hiába számítunk járványszakértőnek, ismeretlen vírussal találtuk szemben magunkat, amely meglepő erővel támadt" - jelentette ki a professzor. Emlékeztetett arra, hogy a többi olaszországi kórházzal együttműködésben az első időszakban hány különböző gyógyszerrel próbálkoztak, a kezdeti antibiotikumoktól a reumás ízületi gyulladás ellen használtakig. Megjegyezte, hogy az első boncolásokból derült ki, hogy a fertőzéssel járó tüdőgyulladás "csak a jéghegy csúcsa".


Kifejtette, minden epidémia ereje egyszer csak csökken a tünetek enyhülésével vagy eltűnésével, ami fertőzési szempontból veszélyesebbnek számít. Ezért kell továbbra is kiemelten vigyázni a krónikus betegekre és idősekre. "Bűncselekményt követ el, aki szájmaszk nélkül megy tömegbe" - fogalmazott.


Francesco Vaia elmondta, hogy az ellenanyagszintet mérő vérvizsgálatot indítottak a közép-olaszországi Lazio tartomány egészségügyi és rendfenntartó dolgozói között, mintegy 300 ezer személyt tesztelve.


Arra a kérdésre, hogy Olaszországban a halálos áldozatok többsége, miért idős férfi volt, úgy válaszolt, hogy a hetven-nyolcvan éves olasz férfiak többsége fiatalabb korában erős dohányos volt.


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2020-05-21 12:00:45

További híreink

14:30

Enyhén emelkedett a munkanélküliségi ráta áprilisban az euróövezetben.

Tovább
14:00

A sok millió értékőrző magyarnak köszönhetően erős nemzet vagyunk.

Tovább
13:00

Moszkvában szerdára a másfél hónappal ezelőtti szintre, 1892-re csökkent a fertőzöttek száma.

Tovább
12:00

Az Operatív Törzs online tájékoztatója a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fejleményekről.

Tovább
10:30

Észak-Macedóniában már a második hullámra számítanak.

Tovább
09:30

Több mint 20 ezren tüntettek kedd este a párizsi bíróság előtt a rendőri erőszak ellen.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség