Vajna Tímea szerint Andy lelke beleköltözött Zoliba

Az özvegy mindenképp szeretne gyermeket.

   

"Zolit úgy ismertem meg, hogy Andy barátja volt, és érdekes, hogy korábban mindig idegesített, és soha nem úgy néztem rá, mint egy férfira, aki nekem tetszik – válaszolta Vajna Tímea a Bors kérdésére, hogy milyen szerepet tölt be az övegy életében "az a jóképű, Zoltán nevű fiatal férfi, akit korábban Instagram-oldalán is megmutatott".

Vajna Tímea hozzátette:

"Mindig arról beszélt Andynek és nekem is, hogy így, meg úgy csajozik, ám most a korábbi barátságból valami átalakult, és ez egy olyan érzés, ami kicsit segít nekem átlendülni a gyászon."

Az özvegy úgy folytatta:

"Zoli nagyon tisztelte és szerette Andyt, még az ő otthonában is van Andyről kirakva kép, és néha kicsit azt érzem, hogy Andy lelke beleköltözött Zoliba, mert sokszor konkrétan ugyanúgy viselkedik, ahogy ő. Egy igazi gentleman módjára virágokat, ajándékokat küld, és úgy érzem, alakulóban van közöttünk valami. Most kimegyek Amerikába, később kijön utánam, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő."

Vajna Tímea kijelentette, mindenképpen szeretne gyereket, "csak hát kell egy dolog hozzá, ami szerintem ebben az évben, vagy jövőre megtörténhet, de igazából erre nem lehet számítani, hiszen ha valakivel kell találkoznod, akkor úgyis találkozol vele".

 

(HVG)


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2020-02-18 15:12:53

További híreink

11:30

Hazánkban nem emelkedett a háttérsugárzás a Csernobil melletti tűzerdő miatt.

Tovább
11:15

Gyógyultan távozott a Semmelweis Egyetemről egy fertőzött gyermek.

Tovább
10:15

A fegyelmezett védekezésnek köszönhetően sikerült ellaposítani a járvány terjedését.

Tovább
09:30

Megszületett a hatósági döntés a Lehel téri piacon túlzott árakon áruló kereskedő ügyében.

Tovább
09:00

Csaknem másfélmillióra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma a világon.

Tovább
08:45

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség