Félmilliárdos fejlesztési támogatást kapott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház

Több mint félmilliárd forinttal támogatta a kórházat az Egészséges Budapest Programból (EBP).

   

Több mint félmilliárd forint fejlesztési forráshoz jutott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet az Egészséges Budapest Programból (EBP).
Kitért arra, hogy a csaknem kétmillió ember ellátásáért felelős Bajcsy-Zsilinszky kórházban húsz éve kezdte meg működését a szívkatéteres labor, amely most két csúcstechnológiájú speciális röntgenkészüléket helyezhetett üzembe a támogatásból.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a helyszínen, sajtótájékoztatón elmondta: az EBP olyan nagyívű kórházfejlesztési program, amilyen nem volt az elmúlt évtizedekben Budapesten és Pest megyében.
Az államtitkár elmondta, lehetősége nyílik az intézménynek százötven számítógépet és nyolcvan monitort is lecserélni, megjegyezve, hogy digitális egészségügyről a hozzá tartozó modern eszközök nélkül nem lehet beszélni.
Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója mérföldkőnek nevezte a mostani műszerátadást, és a tervek szerint az egész kórház megújul majd.
A X. kerületi Maglódi úti központi telephelyen új épületszárny épül a járóbeteg-szakrendeléseknek, Rákosmentén is megújul a szakrendelő, és a közigazgatási határon kívül eső, de a kórházhoz tartozó monori és a gyömrői rendelő teljes felújítása, korszerűsítése is szerepel az EBP-ben - ismertette.

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2019. 03., 13:56

További híreink

12:30

A balassagyarmati nyomozók egy 36 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Tovább
11:30

Ma veszi kezdetét a 9. Mozinet Filmnapok Budapesten a Puskin moziban.

Tovább
10:30

Nem lehet megjósolni, hogy milyen eredményre vezet az uniós állam- és kormányfők tanácskozása az ügyről.

Tovább
09:30

A Mávinform csütörtöki tájékoztatása szerint egyes vonatok nem a teljes útvonalon, illetve eltérő megállásokkal közlekednek.

Tovább
08:30

Az idegenrendészeti eljárás adatai szerint illegálisan lépték át az országhatárt.

Tovább
16:30

A migráció okozta kihívások kezelését illetően Törökország továbbra is kulcsfontosságú partnere az Európai Uniónak

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség