Milliókat érő drogot talált egy kisfiú az amerikai postától vett legós dobozban

Nem épp erre számítottak

   

 Nagy meglepetés ért három amerikai nőt, akik az amerikai posta egyik árverésén megvásároltak egy doboz Legót, de mint kiderült abban nem műanyag építőkockák voltak, hanem nagyjából 40 ezer dollárt, azaz 11.5 millió forintot érő metamfetamin. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint ezt akkor fedezték fel, amikor a dobozt odaadták egy kisfiúnak, aki azt kinyitva csalódotta látta, hogy nem játék, hanem valami egészen más van a dobozban.

A hatóságok gyanúja szerint a Lego-dobozba rejtett kábítószert drogdílerek adhatták fel postai küldeményként, feltehetően szándékosan egy rossz címre, hogy az otthagyott csomagot aztán valaki felszedje. Az amerikai posta azonban az ilyen csomagok egy részét nem hagyja már az elhagyatott házaknál, hanem visszaviszik, majd egy idő után az át nem vett csomagokat elárverezik. Így kerülhetett a milliós drogszállítmány a postai árverés játékszekciójába.


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

15:09

Ez már a harmadik házassága lesz Scarletnek

Tovább
15:06

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz

Tovább
15:05

Azonnal kihirdette az ítéletet

Tovább
H 12:49

A maradékot előrelátóan az eredménytartalékba helyezik.

Tovább
H 12:48

A férfi fémdetektorral akadt rá az 1,4 kg súlyú aranyrögre

Tovább
H 12:14

A 72. cannes-i filmfesztivál brutálisan realista filmekkel indult.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség