Lebukott a perverz tanárnő, aki a mosdóban hajtott rá diákjára

Egy kiránduláson melegedett össze a nő és a tanuló.

   

Azzal a vádddal illetik azt az Angliában élő, 29 éves tanárnőt, hogy lefeküdt az egyik 16 éves diákjával. A természettudomány tanárnő és kiszemeltje egy iskolai kirándulás alkalmával kerültek közel egymáshoz Afrikában.

Kiderült, hogy a nő és a gyerek a hazafelé tartó, éjszakai repülőn egymás mellett ültek, és alkoholt ittak. Egy ponton Wilson a fiú nadrágjára helyezte a kezét, simogatni kezdte, majd magával húzta a gép mosdójába, ahol először orálisan kielégítette, majd közösült vele.

A fiú azt mondja, kapcsolata a tanárnőjével a hazatérésük után is folytatódott. Többször találkoztak egyedül és társaságban is. A fiú több barátjának is beszélt a tanárnővel folytatott viszonyról. Az egyik srác ezután megzsarolta Wilsont, hogy mindent világgá kürtöl, ha a nő nem fekszik le vele is. A tanárnő felmondott, az ügyben először iskolai belső vizsgálat, majd rendőrségi nyomozás indult.

Wilson ugyanakkor azt állítja, nem történt semmi közte és a fiú között: szerinte a fiú története csupán fantáziákon alapul. Az ügy tárgyalása még folytatódik a bristoli bíróságon.


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

08:26

Egy kelet-walesi nő talált rá az apósa hagyatékában egy gyűrűre.

Tovább
Sz 15:22

A jógatanár szerint a speciális ital és az extra fogyasztási mód tartja karban.

Tovább
Sz 12:56

Halle Berry ravasz módon az arcunkba dörgöli, hogy mennyire bámulatosan néz ki ötvenen túl is

Tovább
Sz 12:46

Nem bírtak magukkal, így hát egymásnak estek.

Tovább
Sz 12:43

Kampányt indít a vezetés közbeni mobilhasználat visszaszorításáért az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága és az Aegon.

Tovább
Sz 12:38

Csaknem 1,8 milliárd tonna szén-dioxid került az atmoszférába.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség