Megvédték a homeopátiát

Az Emmi szerint a homeopátia egy világszerte alkalmazott rendszer.

   

Rétvári Bence azt írta, a homeopátia egy világszerte alkalmazott rendszer, és az orvosokon múlik, hogy alkalmazzák-e.

Többször foglalkoztunk már a homeopátiával és milliárdos piacával, az európai tudományos akadémiák rádásul nemrég végérvényesen is kimondták, hogy placebo-hatással egyenértékű a hatása, mégis milliárdos üzletet bonyolítanak le a gyártók.

Most MSZP-s képviselők kérdeztek rá az új emberi erőforrás miniszternél, az onkológus Kásler Miklósnál, hogy mit gondol az alternatív gyógyászatról, nem tart-e szükséges további szabályozást vagy részletesebb kommunikációt a témában.

Kásler helyett az Emmi államtitkára, Rétvári Bence válaszolt Korózs Lajos és Tóth Bertalan kérdésére, a válaszban pedig azt írta, a hagyományos kínai gyógyászat egy komplex orvosi rendszer, amely a világörökség része, és a Magyar Tudományos Akadémia is kiadott állásfoglalást az elismertségéről és alkalmazhatóságáról.

Ezen felül Rétvári védelmébe vette a homeopátiát is, amelyről azt írta:

A homeopátia világszerte alkalmazott rendszer, ahol az alkalmazó orvos tudása és orvosi felelőssége dönteni, hogy adott páciensnél alkalmazza-e vagy sem.

Hozzátette, természetesen a terület szabályozása és folyamatos nyomon követése elengedhetetlen, és felül is kell vizsgálni a természetgyógyászattal foglalkozó rendeleteket. Rétvári megemlítette azt is, hogy a szakorvosok által végezhető, más alap orvosi szakképesítésre épülő hagyományos kínai orvoslás illetve homeopátia gyakorlásának feltétele az egyetemi vizsga, az állami engedély és a kamarai tagság, valamint a dokumentációs kötelezettség.

HVG


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

Sz 08:13

Egy kiránduláson melegedett össze a nő és a tanuló.

Tovább
P 15:49

A cím nem elírás, nem hotelről van szó, hanem tényleg boltról, ahová bemehetünk vásárolni

Tovább
P 13:39

Vickó Árpád szerb műfordító vehette át a Balassi Műfordítói Nagydíjat csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián Budapesten

Tovább
P 12:36

A színész következő filmje, a Rocky széria legújabb tagjaként érkező Creed 2 nemsokára a mozikba kerül

Tovább
P 11:26

A férfi végig többes számban beszélt a levelében

Tovább
P 10:44

A gazdasági adatokból egyértelmű, hogy idén is kapnak nyugdíjprémiumot a nyugdíjasok - emelte ki Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Született anyukák

Fókuszban az egészség