Kanállal vakította meg apja a férfit

A férfi egyetlen bűne az volt, hogy feleségül akarta venni szerelmét.

   

 Saját apja vakította meg azt a férfit, aki élete szerelmét akarta elvenni feleségül. A 22 éves Abdul Baqi vasárnap jelentette be a szüleinek, hogy megakarja kérni a barátnője kezét. Nem sokkal később, a 70 éves apja, Dost Muhammad és a négy testvére azonban megtámadta a fiatalt, majd egy kanállal kikaparták a szemeit.


A támadók az anyját addig egy másik szobába zárták be, hogy ne léphessen közbe.
Abdult végül kórházba vitték, ahol elmondta, hogy apja nagyjából 3 órával azután támadta meg, hogy bejelentette az eljegyzést.


"Bevitt az apám egy szobába, ahol a négy testvérem megkötözött, majd elkezdték a szememet kiszedni. Kiabáltam, hogy mit művelnek, de nem hallgattak rám. Az apám a kanál végével kiszedte a szemem, amit láttam magam előtt, ahogy lóg. Az ereket egy késsel vágták el" - emlékezett vissza Abdul, akit mind a két szemére megvakítottak.öljenek meg inkább, de azt válaszolták, hogy példát statuálnak velem a faluban a többi fiú előtt."


A támadást követően az apát és két testvérét is elfogták, azonban még továbbra is nyomoznak a másik kettő után.

Blikk

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

Sz 08:13

Egy kiránduláson melegedett össze a nő és a tanuló.

Tovább
P 15:49

A cím nem elírás, nem hotelről van szó, hanem tényleg boltról, ahová bemehetünk vásárolni

Tovább
P 13:39

Vickó Árpád szerb műfordító vehette át a Balassi Műfordítói Nagydíjat csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián Budapesten

Tovább
P 12:36

A színész következő filmje, a Rocky széria legújabb tagjaként érkező Creed 2 nemsokára a mozikba kerül

Tovább
P 11:26

A férfi végig többes számban beszélt a levelében

Tovább
P 10:44

A gazdasági adatokból egyértelmű, hogy idén is kapnak nyugdíjprémiumot a nyugdíjasok - emelte ki Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Született anyukák

Fókuszban az egészség