Eurovíziós Dalfesztivál: bejutott az AWS a döntőbe

A magyar csapat a 63. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába jutott csütörtökön este Lisszabonban.

   

 A Magyarországot képviselő, modern metált játszó zenekar a verseny második elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője. A Duna Televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben az AWS tizenharmadikként került sorra, s fellépése nagy sikert aratott. A mezítláb színpadra lépő énekes, Siklósi Örs és vokálozó társai jól adták elő dalukat. A csapatban Brucker Bence és Kökényes Dániel gitározik, Schiszler Soma basszusgitározik, Veress Áron pedig dobol, őket Schwartz Dávid vokalista egészítette ki.

A Viszlát nyár a zenekari tagok szerzeménye, a dal a halál kémiájáról, megértéséről, tágabb értelemben szeretteink elvesztéséről szól, s Siklósi Örs egy éve elhunyt édesapja emlékére íródott. Ugyancsak bekerült a fináléba az idén is az esélyesek között emlegetett 2009-es győztes, a norvég Alexander Rybak (számának címe: That's How You Write a Song), ő az Eurovíziók történetének 1500. dalát adta elő. Sikerrel kvalifikálta magát továbbá a svéd Benjamin Ingrosso (Dance You Off), a moldovai DoReDoS (My Lucky Day), az ausztrál Jessica Mauboy (We Got Love), a dán Rasmussen (Higher Ground), az ukrán Melovin (Under the Ladder), a holland Waylon, aki 2014-ben második lett a versenyen a Common Linnets zenekarral (Outlaw in 'em), a szerb Sanja Ilic & Balkanika (Nova deca), valamint a szlovén Lea Sirk (Hvala, ne!). A keddi első elődöntőből az albán Eugent Bushpepa a Mall című dallal, a cseh Mikolas Josef (Lie to Me), a litván Ieva Zasimauskaité (When We're Old), az izraeli Netta (Toy), az észt Elina Nechayeva (La Forza), a bolgár Equinox (Bones), az osztrák Cesár Sampson (Nobody But You), a finn Saara Aalto (Monsters), az ír Ryan O'Shaughnessy (Together), valamint a ciprusi Eleni Foureira (Fuego) jutott a szombati döntőbe. A 26-es finálénak kiemeltként tagja az Egyesült Királyság (SuRie – dalának címe: Storm), Franciaország (Madame Monsieur – Mercy), Olaszország (Ermal Meta & Fabrizio Moro – Non mi avete fatto niente), a házigazda, tavalyi győztes Portugália (Cláudia Pascoal – O jardim), Spanyolország (Amaia & Alfred – Tu canción) és Németország (Michael Schulte – You Let Me Walk Alone).


A csütörtöki 18 elődöntősből a tíz továbbjutót úgy választották ki, hogy egyrészt az érintett országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Németország, Franciaország és Olaszország részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri, másrészt az utolsó dal elhangzása után negyed órán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. A kettő kombinációja alapján dőlt el a tíz továbbjutó produkció. Az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre. Az AWS azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy februárban megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt. Az idén az All Aboard! (Mindenki a fedélzetre!) szlogennel zajló dalfesztivál döntőjét szombaton rendezik, amelyet a Duna Televízió 21 órától élőben közvetít.

MTI

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2018. május 11., péntek 10:10

További híreink

P 14:02

Nem is akármilyen szerepben tér vissza Szabó Győző: visszaül az iskolapadba - önmagát alakítja a filmben

Tovább
P 13:09

A legtöbben, évente 1700-an otthon halnak meg, míg a közút körülbelül hatszáz halálesettel csak a harmadik helyen áll.

Tovább
P 11:33

A Bolgár kormány Lengyelországhoz csatlakozva megvétózza a Magyarország ellen a jogállamisági ellenes Uniós szankciókat

Tovább
P 10:40

A portfólió legerősebb darabjának ígérkező Mate 20 Pro főleg kamera terén okozhat komoly meglepetéseket

Tovább
P 09:18

A heroinnál legalább százszor erősebb kábítószert foglaltak le a Liszt Ferenc Repülőtéren. Az érintkezés a droggal is veszélyes.

Tovább
Cs 15:50

Több mint egymillió forintot fizetett a bútorért és a szolgáltatásokért, de máig nincs kész a konyhája, 3 hónapja várja már

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Született anyukák

Fókuszban az egészség