Rákkal diagnosztizálták Székhelyi Józsefet

Tavaly októberben jelentette be a megdöbbentő hírt a híres színész.

   

 A Jászai Mari-díjas színművész, rendező azonnal felvette a kesztyűt, csatába szállt a gyilkos kórral így tavasszal már arról számolhatott be, hogy a szervezetét romboló rák a harmadára zsugorodott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy betegségével ma már eredményesen harcolhat – erre ugyanis néhány éve még nem lett volna esélye.


– Mirigyhámrákom van, ami két évvel ezelőtt még gyógyíthatatlan volt – árulta el Székhelyi a vasárnap este adásba kerülő Esti Frizbi felvételén az ATV stúdiójában. – Még nem volt rá kezelés, néhány hét alatt megfojtotta az embert. Ma már van rá egy célzott kemoterápia, amellyel gyógyíthatóvá vált a kór. Speciális az a platina alapú koktél, amely jó eredménnyel kezeli ezt a betegséget. Ez voltaképpen egy méreg, ami a ciánnál egy kicsivel erősebb, célzottan támadja az anyaráksejtet és az áttéteket is. Nálam sikeresnek tűnik a kezelés.


Persze, a művész pontosan tudja, az orvostudomány vívmányai mellett csodás gyógyulásához az ő hozzáállása is szükséges.
– Elsősorban fejben dől el. Az én alapvetésem, hogy az élet gyönyörű. Dögöljön meg a rák, éljen az élet! Következésképp olyan elszántsággal vágok neki az újabb és újabb kemoterápiának, hogy nem adok esélyt a kórnak – jelentette ki Székhelyi, aki háromhetente jár kezelésekre, amelyek között labor- és CT-vizsgálatokon vesz részt.


Hiszi, családja támogatása is szükséges a gyógyulásához.
– Elképesztő módon segítenek a gyerekeim és a fantasztikus feleségem. Az unokák ugrálnak a hasamon – mesélte a színész, ügyvéd fiát is kiemelve, aki a kezelésekre hordja, és aki a kemoterápia ideje alatt mellette marad, hogy órákon keresztül beszélgessenek. – Amikor kapom ezeket a mérgeket, akkor nyomott, kába vagyok. Még egy tollat is nehezemre esik kivenni a zsebemből, mert úgy érzem, hogy 47 kiló. De van, amikor annyira jól vagyok, hogy nem is tudom, miről beszélnek az emberek, hogy nekem tüdőrákom van egyáltalán.


Nem teszi le a cigarettát
Hajdú Péternek arról is beszélt Székhelyi József, miért nem hagy fel a dohányzással.
– Nem lenne már semmi értelme letenni a cigit, mert a tüdőm már így is tele van nikotinnal. Kifejlesztettem egy új technikát, nem szívom a cigit, hanem fújom, nem tüdőzöm le. Szivarka helyett fuvarka van. 54 éve dohányzom, mentálisan rosszabbat tenne, ha most abbahagynám, mint amennyire fizikailag ártalmas, szerintem – mondta, hozzátéve: orvosa nem örül e döntésének.

Blikk


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

17:00

A nemzetközi filmfesztiválokon nagy sikereket ért el a dráma .

Tovább
16:30

Veszélyforrás az Iszlám Állam támogatói körének propagandája.

Tovább
16:04

Hadházy Ákost minden pártbeli tisztségéről letiltotta az LMP.

Tovább
16:00

Az M5-ös autópálya 31-es kilométerénél, Ócsa és Inárcs között történt a baleset.

Tovább
15:30

Pont úgy, mint a 20 éves izraeli fiút, a sokszor küldte vissza a csomagját.

Tovább
15:12

Súlyos baleset érte Árpa Attilát, melyet az instagram oldalán posztolt is.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Született anyukák

Fókuszban az egészség