Gyárfás után újabb gyanúsítottak lehetnek

Időzített lehetett az elfogása. Újabb főrendőr tálalt ki.

   

 Részletes vallomást tett és tagadta a bűncselekmény elkövetését Gyárfás Tamás, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy ő volt a felbujtó Fenyő János médiavállalkozó 20 évvel ezelőtti kivégzésekor.
A Bors szerint a Fenyő-ügyben újraindított nyomozást ugyanakkor maga Gyárfás Tamás gyorsította fel, amikor egy őt zsaroló hangfelvétellel állítólag besétált a rendőrségre.


A lap szerint elfogása is időzített lehetett, a Nemzetközi Úszószövetség alelnökét titkosszolgálati módszerekkel figyelhették, így arról is tudhattak, hogy szerdán Kí¬nába utazott volna a pekingi Szinkronúszó Világkupára.
Kovács Lajos, a döglött ügyek osztályának egykori vezetője a lapnak azt mondta, hogy több kérdés még tisztázatlan, így Portik Tamás, Jozef Rohác és Gyárfás Tamás mellett lehet még az ügynek gyanúsítottja.
Kovács Lajos: Vádalku nélkül nincs bizonyíték


Ezt már az ECHO TV Napi Aktuális című műsorában mondta a nyugdíjas rendőr, aki szerint Horn Gyula miniszterelnök utasította ugyan Gyárfást és Fenyő Jánost a kibékülésre pár héttel a gyilkosság előtt, de a mérges viszony az utolsó pillanatig fennállt a két vállalkozó között.


Kovács Lajos szerint az hozott a két évtizede felderítetlen bűncselekmény megoldásában áttörést, hogy Portik Tamást elítélték és börtönbe zárták. A Portik ügyében résztvevő bűnözők magukhoz voltak hűek, mikor felszólaltak és mindenki a saját érdekeit próbálta védeni, azzal, hogy vallomást tett.
Ebben meghatározó szerepe volt annak, hogy a hatóságok „kijátszották” az alkunak a lehetőségét, amely egy “törvény adta lehetőség”. Kovács Lajos szerint ez a bűnözési szinten vádalku nélkül szinte lehetetlen lett volna bizonyítékokat találni.


2 hét, 20 év ugyanaz a vége
A Blikknek Sándor István, a Papa néven ismert exnyomozó azt mondta, a Fenyő-gyilkosság után két héttel leadott jelentésében benne volt az ügy megoldása,
ami nagyban hasonlít ahhoz, amit most a hírekben hallunk.
A Fenyő-gyilkosságban is nyomozó egykori rendőr szerint több mint száz „beépített” embere dolgozott az utcán és információi jónak bizonyultak akkor is.

24.hu

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

10:55

A bécsi metró 14 ezer dezodort osztott szét az utasok közt a nagy hőségben

Tovább
10:51

Felnyitották a titokzatos fekete szarkofágot, amitől annyira rettegtek a tudósok.

Tovább
10:47

Daganatot kellett eltávolítani a 72 éves színész tüdejéből.

Tovább
10:43

Ma egy éve, hogy meghalt az énekes.

Tovább
10:34

Szenzációs szolgáltatással jelentkezett a Penny Market

Tovább
10:31

Kilenc ember életét mentette meg pár perc alatt a magyar rendőr.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Született anyukák

Fókuszban az egészség