Münsteri gázolás - nincs terrorizmusra utaló jel

Pszichés gondokkal küszködő német férfi a Münsterben történt tömeges gázolás elkövetője,

   

Az üggyel kapcsolatban nincsenek terrorizmusra utaló jelek - jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja.

A beszámoló szerint egy 1969-ben született német férfi, Jens R. vezette a kisteherautót, amely Münster belvárosában szombat délután röviddel fél négy előtt teraszon ülő emberek közé hajtott.
Jens R. 2014-ben és 2016-ban is pszichés gondokkal tűnt fel - tették hozzá.

A Bild című lap a hírportálján azt írta, hogy a 48 éves férfi - aki három embert megölt, húszat megsebesített és a gázolás után végzett magával - büntetlen előéletű. A rendőrség este megkezdte lakásának átkutatását, a lap szerint robbanóanyagot keresnek és a művelethez különleges egységeket is mozgósítottak.

Az SZ, az NDR és a WDR tényfeltáró munkacsoportja és a Bild információit a rendőrség estig nem erősítette meg és nem cáfolta.

 

fotó-Daily Express

Angela Merkelt a kancellár szombat esti közleménye szerint mélyen megrázta az eset. A hatóságok "most minden elképzelhetőt megtesznek a cselekmény feltárásáért, az áldozatok és hozzátartozóik támogatásáért" - áll a közleményben, amelyben Angela Merkel köszönetet mondott a résztvevő szakembereknek.
Hozzátette, hogy állandó kapcsolatban áll Horst Seehofer belügyminiszterrel, Olaf Scholz alkancellárral és Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnökkel.
Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter közölte, hogy a münsteri és az észak-rajna-vesztfáliai rendőrség teljes erővel dolgozik az ügy feltárásán, és a szövetségi biztonsági szervek szorosan egyeztetnek a tartományi hatóságokkal.

A sebesültek közül hatan életveszélyes állapotban vannak. A münsteri egyetemi klinikán bevezették a vészhelyzetre kidolgozott intézkedéseket, így egy külön osztályt biztosítottak a sebesülteknek és felszólították véradásra a város lakosságát. Este visszavonták a felszólítást, közölve, hogy bőven elég jelentkező gyűlt össze a klinikánál.

A tömeges gázolás miatt a tartomány úthálózatának több pontján rendkívüli rendőri ellenőrzést kezdtek gépkarabéllyal felfegyverzett, golyóálló mellényes rendőrök részvételével - írta hírportálján a Rheinische Post című tartományi lap.

A Bild szerint készültségbe helyezték a szövetségi rendőrség különleges egységeit, köztük a terrorelhárító alakulatokat

mti-press24


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

Frissítve: 2018. április 07., szombat 20:41

További híreink

Sz 08:13

Egy kiránduláson melegedett össze a nő és a tanuló.

Tovább
P 15:49

A cím nem elírás, nem hotelről van szó, hanem tényleg boltról, ahová bemehetünk vásárolni

Tovább
P 13:39

Vickó Árpád szerb műfordító vehette át a Balassi Műfordítói Nagydíjat csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián Budapesten

Tovább
P 12:36

A színész következő filmje, a Rocky széria legújabb tagjaként érkező Creed 2 nemsokára a mozikba kerül

Tovább
P 11:26

A férfi végig többes számban beszélt a levelében

Tovább
P 10:44

A gazdasági adatokból egyértelmű, hogy idén is kapnak nyugdíjprémiumot a nyugdíjasok - emelte ki Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Született anyukák

Fókuszban az egészség