Bajban a Lego?

Túl sok kockát gyártottak, meg is lett a baj.

   

Nem csak szülőként érezheti úgy, hogy mintha a kelleténél több Lego-kocka kallódna a lakásban. A gyártó beismerte, túltolták a mennyiséget, és a bevételek 2013 óta először esni kezdtek.

A Lego szóvivője szerint túl sok kocka halmozódott fel a raktáraikban és az üzletekben is. „Nem volt elég hely az üzletekben a 2017-es játékok kihelyezésére, pedig a játékipart az újdonságok mozgatják” – mondta a szóvivő. A vevők egyébként 2017-ben is ugyanannyi legót vásároltak, mint korábban: évente körülbelül 75 milliárd kockát adnak el.

 

 

Forrás: mirror.co.uk

A dán játékgyártó szerint a forgalom Európában és Észak-Amerikában is visszaesett, éppen azután, 1400 munkahelyet szüntettek meg világszerte. Jelenleg 80 országban 19 ezer ember dolgozik a cégnek. A Lego vezérigazgatója, Niels Christiansen szerint erre nincs gyors megoldás, kell egy kis idő, míg megtalálják a hosszú távú növekedés kulcsát.

A tavalyi évben a cég saját bevallása szerint el is aprózták magukat olyan projektekkel, mint pl. a Lego-mozifilmek. A vállalat most elsősorban Ázsiára koncentrál, ott növelik az eladásokat, Kínában tavaly két számjegyű növekedést ért el.

 

HVG.HU


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

12:34

Ami nem is csoda, hisz olcsó

Tovább
12:32

A Mi Hazánk Mozgalom felszólította a belügyminisztert

Tovább
09:22

Emiatt késnek a vonatok

Tovább
H 14:14

Értesült az MTI

Tovább
H 14:04

A csapat facebook oldalán közölte a hírt

Tovább
H 12:33

Hatan nem élték túl

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az egészség