Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,34 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,56 százalékos.

   

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,57 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdék irányadó mutatói közül a londoni FTSE-100 index 0,02 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,36 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,32 százalékos mínuszban állt fél négykor, a New York-i nyitás időpontjában. Hétfőn, a második egymást követő kereskedési napon zárt erős nyereségben a New York-i tőzsde. A Dow Jones 1,70 százalékos pluszban, 24 601,27 ponton fejezte be a kereskedést, a Nasdaq Composite mutatója 1,56 százalékkal, 6981,96 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató pedig 1,39 százalékkal, 2656,00 pontra nőtt.

 

 

Loretta Mester, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottságának szavazati joggal rendelkező tagja, a clevelandi Fed elnöke kedden az ohiói Daytonban tartott előadásában kijelentette, hogy a tőzsdéken a közelmúltban tapasztalt heves árfolyamingadozások nem ártottak az erős gazdasági kilátásoknak. Hozzátette, hogy az infláció idén fokozatosan emelkedik, de nem olyan ütemben, amely gyorsabb kamatemelési reakciót követel a Fedtől. A következő inflációs adatokat, a fogyasztói árak januári alakulását tükröző statisztikát szerdán teszik közzé. Ha a vártnál magasabbnak bizonyulnak a számok, akkor azok erősíthetik az árnövekedés és ezáltal a gyorsabb kamatemelések miatt aggodalmakat, és újabb részvényeladási hullámot válthatnak ki.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent annak nyomán, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden közzétett szokásos havi jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a globális olajkitermelés növekedésének üteme meghaladhatja a kereslet növekedését idén, ami pedig újra felduzzaszthatja a raktárkészleteket. Fél négy után a legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 1,04 százalékos veszteségben, 61,94 dolláron állt, a márciusi szállítású WTI pedig 1,20 százalékos mínuszban, 58,58 dolláron forgott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2353 dollárt adtak, 0,49 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,89 százalékot veszített értékéből a dollár, 107,69 jenen forgott. A bitcoin árfolyama csökken. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 8588,89 dolláron, 3,40 százalékos veszteségben állt, eddigi napi mélypontja 8370,48 dollár, a maximuma pedig 8925,698 dollár volt.

 

MTI


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

17:00

A nemzetközi filmfesztiválokon nagy sikereket ért el a dráma .

Tovább
16:30

Veszélyforrás az Iszlám Állam támogatói körének propagandája.

Tovább
16:04

Hadházy Ákost minden pártbeli tisztségéről letiltotta az LMP.

Tovább
16:00

Az M5-ös autópálya 31-es kilométerénél, Ócsa és Inárcs között történt a baleset.

Tovább
15:30

Pont úgy, mint a 20 éves izraeli fiút, a sokszor küldte vissza a csomagját.

Tovább
15:12

Súlyos baleset érte Árpa Attilát, melyet az instagram oldalán posztolt is.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Született anyukák

Fókuszban az egészség