Teljes zavar vagy zseniális marketing? Ingyen átadják a magyar moziknak a Kojotot - Profik a neten

Teljes zavar vagy zseniális marketing? Ingyen átadják a magyar moziknak a Kojotot

Ez sztori vagy egy zseniális marketingkampány vagy a magyar viszonyok hű tükre.

   

„Ezúton értesítjük, hogy a Megafilm Kft., a Kojot című filmet a mai napon az összes magyar mozi részére felajánlotta 0 forintos kölcsöndíj ellenében” – írja hétfői közleményében a film forgalmazója.

Mint írtuk, korábban a Magyar Filmhétről visszahívta a filmet Kálomista Gábor cége. Ebből botrány lett, ezután rossz minőségben elérhetővé tette az alkotást a Megafilm a filmhét idejére Youtube-on. Ez már akkora reklámnak számított, hogy bár korábban alig valaki ismerte a filmet (hiszen a mozikban gyakorlatilag nem játszották, hírverés nem volt körülötte), mégis néhány nap alatt mindenki erről beszélt, és bőven több mint százezren elindították a filmet a neten (két linken volt film, mert az egyik akadozott).

 

 

Most pedig a letiltó, neten hozzáférhetővé tévő forgalmazó a mozik rendelkezésére bocsátja. Ez sztori vagy egy zseniális marketingkampány vagy a magyar viszonyok hű tükre. A Megafilm a közleményében egyébként kiemelik, hogy örömmel fogadták a nagy érdeklődést. „Szeretnénk a Film számára minél szélesebb nézői platformot biztosítani, továbbá azt a lehetőséget, hogy a nézők, a Filmet mozivásznon tökéletes képi és hangminőségben tekinthessék meg, tisztelve ezzel nézőinket és alkotóink munkáját egyaránt. Mindennek tekintetében fontos volt számunkra, hogy kölcsöndíjat ne kérjünk az üzemeltetőktől, mert a Film népszerűsítését és a nézői elérés lehetőségének megteremtését tartjuk elsősorban szem előtt.” A Kojot egyébként a magyar vidék kiskirályairól szól – brutálisan őszintén.

 

HVG.hu


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

Cs 15:57

Sok napsütés és nyárias meleg várható a hosszú hétvégén.

Tovább
Cs 15:10

220 éves évfordulóját ünnepli a Szigligeti Színház.

Tovább
Cs 14:02

Otthon, gép nélkül is könnyen elkészíthetőek, és isteni finomak

Tovább
Cs 13:09

Jövő héten kezdődik a jubileumi Szegedi Ifjúsági Napok

Tovább
Cs 12:08

Nincs jól Ördög Nóra!

Tovább
Cs 10:45

Több pénz jut jövőre a nevelőszülői hálózatra

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Született anyukák

Fókuszban az egészség