L.L. Juniort vérig sértették

Janicsák Veca produkciója nem tetszett L.L. Juniornak, aminek hangot is adott.

   

 Már minden Sztárban sztár versenyző túl van az első átalakulásán, ráadásul mindneki megúszta kiesés nélkül. Janicsák Veca az első adásban L.L. Juniorként állt színpadra és habár a zsűritagokat meggyőzte a produkciója, az eredeti előadó kicsit sem boldog a látottaktól.

Felkért a TV2, hogy segítsek Janicsák Vecának, bementem a próbára, megmutattam a tánclépéseket és még pár dolgot. Azt is kértem, hogy ne legyen orrfelhúzós paródia a dologból, mégis az lett. Sajnálom, hogy ez az egész ebbe az idejétmúlt paródiába ment át. Az akcentusa borzalmas volt, néha úgy hangzott mintha egy palóc bácsit, szabolcsi gazdát játszott volna. Nem értem, mivel nálam pestibb zenész nincs is. A fővárosban szocializálódtam, itt élek, ide járnak a gyerekeim iskolába

– kezdte a Blikknek L.L. Junior, aki sértőnek találja a feldolgozást.

Vérig sértett ez az egész. Kellemetlen volt nézni. Úgy érzem meg lettem szégyenítve én is és a romák is, szeretném, ha nem erősítenék az ilyen jellegű műsorokban a rossz beidegződéseket. Annak is örülnék, ha végre nem arról szólna egy cigány témájú szám feldolgozása, hogy felhúzzák az orrukat és furán hadoválnak.

A napilap Janicsák Vecát is megkereste az ügyben:

Sajnálom, ha megbántottam L.L. Juniort, én egy nő vagyok, ezt tudtam kihozni magamból, nem volt célom, hogy megbántsam, sőt. Ez egy produkció volt, ami így sikerült, én ezzel tovább is léptem.

 

HIR24.HU/DMD


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

P 19:00

Megcsinálták az autóillatosítót, ami megvédheti a sofőrt az elalvástól.

Tovább
P 18:00

Másfél hónap múlva megindul a 3-as metró felújítása, pótlóbuszok közlekednek majd.

Tovább
P 17:00

Döbbenetes, lányuk születésekor tudták meg, hogy testvérek.

Tovább
P 16:00

Három cég között osztják el a fizetésképtelenséget jelentett cég darabjait.

Tovább
P 15:00

Megdöbbentő: kazincbarcikányi magyar tűnt el öt hónap alatt

Tovább
P 14:00

Több autópályán is fennakadások vannak balesetek miatt - közölte az Útinform.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az iskolakezdés

Fókuszban az egészség

AZ OLDAL JELENLEG TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT