Nagy a baj a pékeknél

Több ezer pék hiányzik a sütőiparból és a vállalkozások többsége veszteséges.

   

 Más élelmiszeripari ágazatokhoz hasonló támogatási rendszer kidolgozását, például áfacsökkentést sürgetnek sütőipari vállalkozások, miután az ágazat tartalékai kimerültek, a vállalkozások többsége veszteséges, az ágazati nyereség pedig nulla körüli - mondta a Magyar Pékszövetség elnöke az MTI-nek kedden Budaörsön egy szakmai tanácskozáson.

Septe József a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari körkép elnevezésű rendezvénysorozatának a malom- és sütőiparral foglalkozó tanácskozásán arról beszélt, hogy a sütőipari ágazat tartalékai kimerültek, a költségcsökkentési lehetőségek elfogytak. Az ágazatból 6 ezer munkavállaló, közülük mintegy 3 ezer pék hiányzik. Emellett a költségek, például a munkabérek, logisztikai kiadások folyamatosan nőnek. Hozzátette: a költségek emelkedését ugyanakkor a nagy áruházláncokkal nem lehet elismertetni, noha most például a liszt ára nő majd előreláthatólag 5-10 százalékkal. Az ezer magyar, működő sütőipari vállalkozás mintegy 60 százaléka veszteséges - jegyezte meg.

Septe József arról is beszélt, hogy a magyar sütőipari cégek versenyhelyzetét a belföldi piacon rendkívüli mértékben rontják az albán pékségek, mintegy 500 ilyen működik Magyarországon. Az albán pékségek ugyanis Septe József szerint nem tartják be a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait, így költségeik, ebből következően áraik is alacsonyabbak, mint a magyar vállalkozásoké.

A nyereség- és a munkaerőhiány miatt pedig nem jut pénz a fejlesztésre, pedig például az automatizálás létkérdés lenne a pékségekben. A technológiai megújulás elmaradása rontja a költséghatékonyságot, a többletköltséget pedig a kereskedők, a multik nem hajlandók megfizetni, a legtöbbször még akkor sem, ha az indokolt. Ezért lenne szükség az ágazatot támogató programra, például az általános forgalmi adó csökkentésére a kenyérnél és más sütőipari termékeknél - mondta az elnök, megjegyezve, hogy ezen a területen kicsi a fogadókészség.

A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökhelyettese, Petőházi Tamás arról beszélt, hogy az idei termés őszi búzából közepes volt. Vetési gondok voltak a havas tél miatt, az aratás sem volt kedvező a hő- és a csapadékhullámok miatt, így mintegy 5 millió tonna őszi búza került a magtárakban. Már folyik a kukorica betakarítása, mintegy 7 millió tonna termésre számítanak a termelők az előzetes becslések szerint. Hozzátette: a búzaárak nagyagyon alacsonyak - azon folyik a vita, hogy a mostani helyzet túltermelési válság-e, vagy csak a piac hullámzása -, így Magyarországról gyakorlatilag nincs búzakivitel. A megfelelő exporthoz túl erős a forint is, a gabonatermesztőknek 313-315 forintos euró-árfolyam lenne a megfelelő - mondta. Hozzátette, hogy a búza ára a világpiacon a nyersanyagárakkal mozog együtt, és nyersanyagárak nagyon alacsonyak.

Laszlovszky Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a 20 pontos élelmiszerbiztonsági akcióterv lényegét ismertetve azt emelte ki, hogy az élelmiszerlánc legfontosabb szereplője a fogyasztó, és mindent meg kell tenni, hogy a fogyasztók minél jobb minőségű élelmiszerhez juthassanak. Ezért szigorították nemrégiben a Magyar Élelmiszerkönyvnek például a kenyerekre vonatkozó előírásait - hangsúlyozta. Közölte: az élelmiszeripar mintegy 5 ezer vállalkozásának negyede sütőipari cég. A 90 ezer élelmiszeriparban foglalkoztatott 20 százaléka a sütőiparban dolgozik. Magyarországon évente kenyérből mintegy 37 kilogramm , péksüteményből pedig mintegy 15 kilogramm a fejenkénti átlagos fogyasztás.

 

HVG.HU/DMD


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

P 19:00

Megcsinálták az autóillatosítót, ami megvédheti a sofőrt az elalvástól.

Tovább
P 18:00

Másfél hónap múlva megindul a 3-as metró felújítása, pótlóbuszok közlekednek majd.

Tovább
P 17:00

Döbbenetes, lányuk születésekor tudták meg, hogy testvérek.

Tovább
P 16:00

Három cég között osztják el a fizetésképtelenséget jelentett cég darabjait.

Tovább
P 15:00

Megdöbbentő: kazincbarcikányi magyar tűnt el öt hónap alatt

Tovább
P 14:00

Több autópályán is fennakadások vannak balesetek miatt - közölte az Útinform.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az iskolakezdés

Fókuszban az egészség

AZ OLDAL JELENLEG TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT