Felpofozta a diákot

Videón, ahogy 40-szer pofoz fel egy indiai tanárnő egy kisdiákot.

   

Testi sértés vádjával indítottak eljárást a helyi hatóságok egy tanárnő ellen, aki három percen belül nagyjából 40-szer pofozott fel egy 3. osztályos fiút az osztály előtt – jelentette a helyi sajtó. Az eset egy magániskolában történt, az Uttar Prades államban található Lucknow városában. A jelenetet az osztályteremben lévő biztonsági kamera rögzítette. A felvétel pedig bejárta a helyi sajtót. 

A beszámolók szerint a Retika V John nevű tanárnő azután kezdte el ütni a kisfiút, hogy a diák a névsorolvasáskor nem reagált neve említésére, és nem állt fel, hogy jelentse, jelen van. Az egyik első asztalnál ülő fiú elmondása szerint azért nem reagált, mert túlságosan belemerült a rajzolásba.

A videón látni, ahogy a tanárnő mindkét kezével folyamatosan pofozza a gyereket arcának mindkét oldalán, majd nekilöki az asztalnak. Emellett olyan erővel vágta a fejét a táblába, hogy a fiú eszméletlenül terült el a padlón.

24.HU/DMD

 


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

14:01

Kim Walll augusztus 10-én egy tengeralattjáróról tűnt el.

Tovább
12:43

Rúgott két gólt, majd cserét kért az angol focista, mert a felesége szülése megindult

Tovább
11:00

Azonnal meghalt.

Tovább
09:56

Lebeg és arra fordul, amerről hangot hall.

Tovább
08:50

Számtalan családban égető kérdés, mit tudnak kezdeni az idős szülőkkel

Tovább
16:00

Nem szeretné, hogy az orvos minden adatát lássa?

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az iskolakezdés

Fókuszban az egészség