Egyre több helyen nincs háziorvos

Erőteljesen emelkedik a legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma.

   

Jelenleg 317-ben nincs állandó háziorvos, ezek közül pedig 65 házi gyermekorvosi körzet – tudta meg a Magyar Nemzet. Két éve még csak bő 200 betöltetlen körzet volt.

A napilap azt írja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén már 2004 óta betöltetlen a praxis. Nehéz helyzetben vannak például Györgytarló, Putnok, Tiszabő és Mezőhék lakosai, akik 13 éve várnak állandó háziorvosra.

Az országban azért is kritikus a helyzet, mert a háziorvosok kétharmada nyugdíjaskorú vagy öt éven belül az lesz, ezért durván 2200 praxis sorsa erősen kérdéses.

A kormány pár éve bevezette a praxisvásárlási és a letelepedési, több millió forintot elérő támogatást, hogy a tartósan betöltetlen körzeteket betöltsék, azonban alig vannak, akik ilyen letelepedési támogatást kaptak. A támogatást növelni kénytelen a kormányzat (6-ról akár 20 millió forintra), sőt, a háziorvosi rezsitámogatást is emelik.

24.HU/DMD


Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a profikaneten Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Megéri!

További híreink

17:24

A Tv2 meghosszabbította a szerződését.

Tovább
15:20

Az argentin haditengerészet most már biztosra veszi, hogy robbanás történt.

Tovább
14:18

Harry herceg és barátnője, Meghan Markle eljegyzésének "pillanatokon belüli" bejelentését jósolja a bulvársajtó.

Tovább
13:13

Oscar Pistorius korábbi, hatéves büntetését több mint duplájára, 13 év és 5 hónapra súlyosbította bíróság.

Tovább
11:00

Agyonveri az RTL Híradója a TV2 Tényeket.

Tovább
10:00

A szakember óvatosságra int, mert beindulhat a veszteségelkerülő, versengő vásárlás.

Tovább

Belföld

Fókuszban a sztárvilág

Fókuszban a sport

Fókuszban az iskolakezdés

Fókuszban az egészség